Tegnap elhatároztam, hogy leszokok a cigiről. Ez volt az első nap, hogy nem gyújtottam rá. Meglepő, de nem is volt annyira szar. Azért néha eszembe jutott, hogy milyen jó lenne elszívni egy cigit, de ki lehetett bírni. Bár gondolom, majd ennél még rosszabb lesz. De én bízom magamban. Sikerülni fog! =] Legalább ezt megcsinálom, ha már a "holnaptól megváltozok"-dolog nem jött össze. Azt hiszem, ez a megváltozás sokkal nehezebb és hosszabb folyamat lesz, mint gondoltam. Hú, erről jut eszembe, valamelyik nap megint rámjött a filozofálgatás (kb. olyan dolgokon gondolkodtam, mint amikről az előző bejegyzésemben írtam), de nem tudtam már géphez ülni, ezért este fél 11-kor, a takaró alatt, bőgve, egy kis füzetbe írtam le mindent. Most begépelem azt gyorsan ide, ha már új témáról úgysem írok. Kár, pedig tényleg sok minden van, amiről nagyon szívesen leírnám a véleményem, de egyszerűen soha nincs időm/kedvem/energiám leülni ide, és írni. De majd erőt veszek magamon. Mindenesetre addig itt az a kis firkálás, amit a múltkor bőgve, sietve, álmosan, kikészülve összealkottam a takaró alatt...:
Én annyira egyedül vagyok ebben a világban. Nincs senkim. Ideje átértékelnem az életem, mert így semmi értelme. Az életem csak hazugságokból áll. Dehát ember vagyok... Nem akarok az lenni! Nem akarok többet hazudni! Mindig úgy gondoltam, hogy érdekes vagyok (érdekesebb, mint mások?), most viszont rájöttem, hogy ugyanolyan hazug, önző ember vagyok, mint a többiek. Semmivel sem vagyok különb másoknál, sőt, még talán rosszabb is. Vajon más is gondolkodik ilyeneken? Vajon tényleg ugyanolyan vagyok én is, mint mások, és ha igen, miért nem? Ki ismerhetne engem, ha még én sem ismerem saját magam? Ki előtt tudnám magamat adni? És egyáltalán: milyen vagyok valójában? Vajon ez is csak hazugság? Vajon magamat is csak átverem? Néha úgy érzem, ezek a gondolatok és érzések valahonnan mélyről jönnek, a lelkemből, és ha más nem is, legalább ezek őszinték. Néha viszont olyan érzésem van, mintha ezeket nem is én írnám. Vagy túl üres vagyok belül, vagy túl teli. Mit tehetnék az életemmel, hogy érjen valamit? Legyek őszinte? Ne hazudjak? Figyeljek oda másokra? Segítsek másoknak? Én szeretnék! De túl emberi vagyok, túl hazug, túl önző. És nincs is kivel megbeszélnem az ilyeneket. Se egy barát, se család, senki nincs, aki megértene és segíteni tudna. Egyszerűen nem látom értemét, hogy bármi/bárki miatt is itt maradjak. Én csak szeretnék boldog lenni és másokat boldoggá tenni. Ez akkora ellentmondás? =(
2009.X.19
22:40
Copy Con: Lapulok
